2018. január 25., csütörtök

Füzérradvány romantikus Károlyi kastélya és estebéd Bózsván - Nyaralás a Zemplénben, 2017. szeptember 9-15.


Az erdei vonatozás után még ellátogattunk a közeli Füzérradványba is. Itt a gyönyörű, felújított Károlyi kastélyt néztük meg, és sétáltunk a hozzátartozó közel 100 hektáros, hangulatos, szépen gondozott kastélyparkban is.
Miután befejeztük a kastélyban tett látogatásunk, visszatértünk Telkibányára, de útközben megálltunk Bózsván, ahol a Kőbérc étteremben egy finom helyi ételekből álló vacsorát fogyasztottunk el.

A Károlyi kastélyt Károlyi Ede építtette a XIX. század második felében, Ybl Miklós tervei alapján. Az épület kívülről a romantika hangulatát árasztja, ám termeiben hamisítatlan itáliai reneszánsz fogadja az érkezőket. Míves kőfaragványai, márványkandallói, ajtókeretei, domborművei a XVI-XVII. századi firenzei mesterek munkái, amelyek hajdan itáliai reneszánsz palotákat díszítettek.
A XIX. század végén ugyanis a kastély ura, Károlyi László és hitvese úgy döntött, hogy eredeti reneszánsz világot varázsolnak otthonukba. Csaknem két évtizedig gyűjtötték a reneszánsz és kora barokk díszítő elemeket és berendezési tárgyakat.

A füzérradványi kastélypark hazánk egyik legkülönlegesebb klímájú és hangulatú, hatalmas tájképi angolkertje, amelyben akár többórás sétára is indulhatunk anélkül, hogy egy útszakaszt kétszer is érintenénk. A ma kettéosztott park kastély körüli területét a XIX. század közepén ültették. Ebből az időből való a patak partján álló két óriási platánfa is, amelyek az ország legnagyobb példányai közé tartoznak. A park külső, erdészeti kezelésben lévő részét a XI-XX. század fordulóján ültették be változatos összetételű fenyőcsoportokkal. A kastély déli homlokzata előtt ekkor készült a teraszos franciakert, ahonnan csodálatos panoráma tárul a látogatók elé.

Fenti idézet: innen

A felvételek 2017. szeptember 13-án készültek.


Füzérradvány

A Károlyi kastély...







A park egy része, szemben a kastéllyal...






Kis tó a parkban...








A kastély a tó felől nézve...



Séta a tó körül...









Tovább a parkban...






Visszatértünk a kastélyhoz



A kastély oldalszárnya...

...amely még némi felújításra szorul - de így is szép volt




Kilátás a kastély kertjéből a falura

Indultunk vissza, Telkibánya felé....




Bózsva

Megérkeztünk Bózsvára

A Kőbérc étterem

A hangulatos étterem

Feri vacsorája - rántott vargánya...

...és az és az enyém, bózsvai módra elkészített töltött káposzta, paradicsomszósszal, tejföl nélkül, ahogy én szeretem!



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

4 megjegyzés:

  1. Szép helyen voltatok ismét.Ezt a rántott vargányát szívesen elfogadnám, nem volt nagy zsúfoltság az étterembe:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Sokan valóban nem voltak, csak egy-ketten ülten balra, ami nem látszik. Igaz, ebédhez késő is volt, délután 4 óra körül, vacsorának meg még korán :-) De mi már éhesek voltunk, mert nem ebédeltünk még aznap :-)

      Törlés
  2. Katika, mi is voltunk itt, a kastélyt belülről is megnéztük, fényképeket is csináltunk. Szép képeket csináltál a parkról, meg a kastélyról! üdv.Juju

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Belülről sajnos mi nem néztük meg, de biztos szép.

      Törlés