Utolsó előtti itt töltött napunkon már reggel indultunk a megbeszélt találkozóra Csomor Mártonnal, Marcival, aki társaival a
www.zakopaneinfo.hu szerkesztésével segíti az odautazókat.
Zakopane szélén levő parkolóban, a Strążyska dolina bejárata mellől indultunk Marci vezetésével a közelben lévő sajtkészítő műhelyhez. A juhsajt készítése már rég hagyomány itt gorálok vidékén. Sokan készítik, minden műhelyben egy kicsit másképp készítik a finom kézműves sajtot. Érdekes volt látni, ahogy formálják a forró vízből kivett alapanyagot, miként kerül rá a cégjelzésnek megfelelő minta és kerül be a páclébe, majd a füstölésre. Közben lassan megeszegettünk egy felszeletelt finom füstölt sajtot is.
A felvételek 2020. július 26-án készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDD7wXIdkPfBH1phNkqFL9eo3FUaP9_y06CsCxwU9Kr_geI_bIPKJ5PA2Bq7QnhpLHysHWtGAew3R7KOJGguJhYhdJxm_zFkMnTO92LcHl0iKNHnYfHq5zYTJnyn_p10oh6FQSQrAigf7l/w640-h400/2020_0726_071613.jpg) |
Indulunk egy bacówkához - előttünk a Tátra csúcsai. Nap mint nap, mikor Zakopane felé autóztunk, itt haladtunk el ennek a faragott tábla mentén. Nagyon tetszett, de mikor fotózni szerettem volna, mindig jött egy autó, ami eltakarta 😊
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikMxQFRZL9TUYk2Arvs4Yrjf_UtwGMCGbaaptUXn-2TjAOsPY5NdqvF2lJGGLtHr6NhjshYhkjV4K-9hhW04Lagrm9UpvTXYuNIMElfbqOucxdLmXuQr0bnYkgCkXeVqSVZ1hSVRzI5W3J/w640-h480/2020_0726_081715.jpg) |
A bacówka portájára vezető kapu felirata
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgyPr6LWjZgEc72JrmJPGlo41HOGFHnvmYVTUvK6pBoTvj8B5NESKceD2bbILB9xP0T1dhY5j4-LVIHB4YIw-JepnseXCTkyDv45biuQK2qQVHksZOS50CTtFuadp-zqUByxFqyN209CtX6/s640/2020_0726_081534.jpg) |
A sajtkészítő műhely udvara |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjjHW85wOeoKtMIOycMLVguOj8i2uwkq9mY6h_UrhYkAtvlBSbmH7aP2yWfbnnywmwWDbj4PH4ffyXZTNSHST3bx3T8qvx_WvvFbZaCHdxpXwFqyFl-Kjs6Lg3EkxJgbdy1jJBYwlDNHjrn/s640/2020_0726_081555.jpg) |
Kilátás ugyanonnan.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzfV7X3vXouHRQkDy8AE3PWEPnnE3tvBb50K8tZ-sYw8wpPx6ZRHv_X_fPhXrSoQJR-VUM8UBnw47QbCGA58eojPCYHE8LQvX3iV9JhfLr95Riwi7j65AnnPzBnIhSy8Si2AbB1gXpO_mq/s640/2020_0726_084625.jpg) |
A műhely mellett Marci barátunk mesél a sajtkészítés történetéről, rejtelmeiről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg1YMBm6I05ruRo6s5rAC-hCPylWS03_qThXzEd97DQCg6TgREft59wdze5qYXny4KISsKFO3EsnNF29uufFnLHfk4Ewg1OOlPgCZo6H5_qDLQT-W4oYp3orL50HUCoYQPVymACA6W3l-6L/w640-h480/2020_0726_081703.jpg) |
A műhely velem
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilGRLRGpSXuSMqoZGGCGnH3PHhpUnymJTc1B5w0MP5f3ZKDivrmDuFTRV5360oEOKtt_NVZJ9ekGhy8V43b24cYCPCSlpuBr1SCGwpKjAQLeO1hfL2c3gMiy6kuPs-Pl5kimHk7R8RPNsa/w640-h480/2020_0726_082524.jpg) |
A sajtkészítő műhely ajtaján ezt olvashatjuk: "juhsajt-ösvény"
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh1N9ciGcBkapzPvyIwjFhyphenhyphenSAVtlknpx87C8axQsLYTs99z-WsRz-qZ7pbvmsp2vOOGeH0OYpsNFESccukoNFC4kZRzjUO8jvA8hJSDxkONw8oD18mqPe613d8TMNMCe0BGnh1JRW7s3AmT/s640/2020_0726_082454.jpg) |
Kóstoló az itt készült füstölt juhsajtból |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiClQyNbDUhI4fLlSUSLJL3MCO00kIJ4R0fl_oJiNSlByNv88oN-wxR1TAY-QtyCR4zNSuohNki-3_no0Zo3c55WGVdb_W4rERE3O6WEtaOp39FSWIES0PXnKwiREriGmHl2BtHVVLSTgxP/s640/2020_0726_083331.jpg) |
Már bent vagyunk a kis házban, ahol folyik a füstölés is, ezért nem túl jók a látási viszonyok... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkQthd-2TMFnMJs-VkFoCdKF_6dyzAOoNhOsJOnrNs-ncPPgmDMHG4KAluGVziAG8A7DTv3hax-DMFvxT2zd7u3jhZfO7jT-Cnj51aaH-qf1NAx2xMaSrD03OdwALRje1UyV4FiTAWfK5d/s640/2020_0726_083343.jpg) |
...és még vakuzni sem volt szabad...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXRwaVgnFhvqiYxrictB8aH02Wh3ab1yfvJJVoOJwwvyaMhyphenhyphenNbrX4rYuSJNojCIZtMKQ6kfPoVb6jpCNio__MzxJbysoP__vfB_PbNSYYcxci48QI4o45j8g4z84f4Q4nz9jPVHgWoAU7D/s640/2020_0726_083448.jpg) |
Ilyenek lesznek a kész sajtok... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbeOx4OYc9CMdey04P5HFmdg8lZr_7Wk8qZKk2ABnfNx_eGZvocxoN3xrt70MAnqQTSiT525NKYyKdHXMkKLVu9y2k7xSnNV-tI2OPJR_aQuIOCPf2f-5PU5TY4-vghq7KQR_wZPXtVNK8/s640/2020_0726_083501.jpg) |
A műhely hátsó része, ahol a sajtokat pácolják a sós lében a füstölés előtt |
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése