Nógrád a Börzsöny keleti peremén, Nógrád megyében, a Duna kanyarulatától északra fekszik. A vár 286 m tengerszint feletti magasságban, egy vulkanikus sziklafennsíkon épült, közvetlenül a falu mellett. 1138-ban írnak a várról először, mint királyi birtokról. Az uralkodótól a váci püspökök az 1270-80-as évek táján kapták meg. A XV. században a husziták ellen megerősítették, majd a század második felében Báthori Miklós püspök fényűzően átépítette. 1544-ben a törökök kezére jutott, és csak 1594-ben sikerült újra visszafoglalni. 1685-ben villám csapott a belsővár tornyába, felrobbantva az ott tárolt puskaport. Ezzel a vár katonai jelentőségét végleg elvesztette, és teljes pusztulásnak indult.
Ez a vár a megye névadója.
A felvételek 2012. augusztus 20-án készültek, amikor egy kellemes kirándulás alkalmával itt jártunk.
 |
| A vár kívülről nézve, az egyik olasz rendszerű bástyával, a vár fala alatt pedig a "Nyolc vezér kopjafái" |
 |
| A várfal kívülről, kicsit távolabbról |
 |
| A kopjafák: Álmos, Előd, Huba, Árpád, Kond, Ond, Tas, Töhötöm, középen egy honfoglalási emlékkóvel |
 |
| A kő közelebbről |
 |
| Álmos |
 |
| Árpád |
 |
| Kond |
 |
| Kond és Ond |
 |
| Töhötöm |
 |
| A vár bejárata |
 |
| A boltíves bejárat közelről |
 |
| A vár története fatáblába vésve |
 |
| Nemzeti lobogó a várudvarban |
 |
| Széchenyi emléktábla a belső várfalon |
 |
| Panorámakép a várfal mellől Nógrád községre (kattintással ez is nagy lesz) |
 |
| Nógrád község látképe |
 |
| A várudvar |
 |
| A bejárat a várudvar felől nézve |
 |
| Toronymaradvány |
 |
| A tornyok mögött a Börzsöny hegyei húzódnak |
 |
| Az egyik megmaradt bástya |
 |
| Kilátás a torony és a felújított bástya között a községre |
 |
| Panorámakép a várudvarból |
 |
| Mára virágok nyílnak az egykori végvári vitézek lábnyomai felett |
 |
| Kilátás a községre |
 |
| A széles várfal, mögötte a bástya, melyre a felújításkor tető épült |
 |
| Kilátás a bástyából |
 |
| A község evangélikus temploma..... |
 |
| .....és a katolikus temploma |
 |
| A bástya a felújított tetővel - ez látszik az első képen kívülről |
 |
| Emléktábla a bástya falán - sajnos nagyon rosszul olvasható |
 |
| Ismét a bejárat - nekünk már "kijárat", miután bejártuk az egész várat |
 |
| Búcsú Nógrád várától.... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése