2021. június 30., szerda

A Börzsöny legmagasabb csúcsának, a Csóványosnak megmászása


A Csóványos - a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként - a Börzsöny legmagasabb hegycsúcsa, 938 méteres magasságával országos viszonylatban is előkelő helyen áll. Hazánk legmagasabb csúcsai között ugyan csak a 19. a sorban, ennek ellenére mégis a legjelentősebb hegyeink között tarthatjuk számon. Legmagasabb hegyünk, az 1014 m magas Kékes mögött nincs sokkal lemaradva, és a második legmagasabb csúcs is csak 32 méterrel előzi meg a Csóványost.

Mi Királyrét felől közelítettük meg. A kb. 670 m szintkülönbség legyőzése után a hegytetőn álló betontorony tetejéről csodás panoráma tárult elénk minden irányban.

A következő útvonalat jártuk be: a Fatornyos Fogadónál parkoltunk le (ami kb. 1 km-re van a kisvasút végállomásától). Innen a zöld kereszt jelzésen indultunk észak felé, majd 200 m után balra betértünk az erdőbe egy jelzetlen útra, ami jó 900 m után belefut a kék négyzet jelzésbe. Ez a jelzés egy idő után jobbra tér, mi maradtunk az észak felé vezető kék pont jelzésen, mely később balra eltér a Nagy-Hideg-hegy felé, és a piros pont vezet tovább a Csóványosra. Később a jelzés piros és kék sávra váltott át, ami már egészen a kilátóig vezetett. Visszafelé egy másik úton jöttünk le, a kék sáv jelzés mentén, egészen a Foltán-keresztig, majd innen tovább is ugyanezen, de itt figyelni kell, mert a kereszt utáni jobb kanyar után nem a széles úton kell továbbmenni, hanem balra letérni (a jelzésen) egy jóval keskenyebb ösvényre. Már lent járunk 360 m körül, amikor ez belemegy a zöld kereszttel jelzett útba, ami egy kis idő után már aszfaltozott és visszavezet a Fatornyos Fogadóhoz.

Az egész túra alatt kb. 16 km-t tettünk meg, amitől kellemesen elfáradtunk.

A felvételek 2012. szeptember 8-án készültek.


Az út elején, az erdőben

Némi kilátás már adódott itt is

Érdekes formájú fák....

Hű de kicsi vagyok! Vagy a fa nőtt meg nagyra?

Szépen virágoztak az őszi kikericsek.....

..... nemhiába, itt az ősz

Útközben több érdekes sziklaalakzatot is láttunk





Közelebbi kép a réteges kőzetről

A csúcshoz közeledve több ilyen sziklatorony mellett haladtunk el.....

....ezek már a Szabó-kövek

A Szabó-kövek felől már látszik a háttérben a Csóványos betonkilátója. Innen már csak
100 méter szintkülönbséget kell megtenni a csúcsig.

A torony teteje, ráközelítve


Itt is akadt némi kilátás


A Vilma-pihenő a Korona-kővel...  és egy kis sziklamászással

Emléktábla a kövön

Végre megpillantottuk a torony tetejét!

A torony alja

A torony alulnézetből

Útjelzőtáblák a Csóványos tetején, a betontorony mellett

A torony bejárata. Belül 6 szinten 6 vaslétra van, egyenként 12 létrafokkal. Felmenni tilos és életveszélyes!
A felfestés szerint. Kilátás viszont csak fentről látszik.

Most is sokan voltak fent, kellett is várni, mert a vaslétrán egyszerre csak egy személy tud közlekedni

A torony teteje

Kilátás fentről, a szélrózsa minden irányában (rákattintva, kinagyítva sokkal látványosabbak a panorámaképek)




A körpanoráma

Fent igencsak nagy volt a szél


Közelebbi részletek a környező hegyekre



A vaslétrán - már jövünk lefelé


Ismét a torony


Kilátás a visszafelé vezető útról


Nagyon szép volt a szeptemberi erdő


Fatörzsön növő gombák



A visszaúton is sok szép kilátásban volt részünk


A Foltán-kereszt, melyet egy a XIX. század végén meggyilkolt erdőőr
 tiszteletére állítottak.

A kereszt felirata

Pihenőhely a kereszt mellett

A táblán a kereszt történetét olvashatjuk

Ha már pihenőhely, pihentem egy kicsit....

Erre már nagyon őszies volt az erdő

A Fatornyos Fogadó, ami mellett parkoltunk

Az erdei kisvasút királyréti végállomása. Ezen a napon volt a Kisvasutak Napja, ezért nagyon sok látogató
 járt a környéken, főleg kisgyerekekkel.








2 megjegyzés:

  1. Jó kis túra volt ez is, de gondolom akkor még jobban is bírtátok ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó volt, de fárasztó is. Most már nagyon nehéz lenne újra megmászni, nagy a szintkülönbség és eltelt 9 év is 😊. Pedig időközben felújították a kilátót, biztos szép lett, de erre a túrára mostanában nem fogunk válalkozni 😃.

      Törlés