2020. október 5., hétfő

Gyalogosan az 1987 m magas Kasprowy Wierch felé a Bystra-patak mentén - Egy hét a vadregényes lengyel Tátrában, 2020. július 20-27.


A sajtműhelyben tett látogatásunk után még a délelőttből is sok volt hátra, ezért erre a napra terveztük a Kasprowy Wierch megmászását, illetve kb. félútig szerettünk volna felmenni. 2013-ban már jártunk a csúcson felvonóval, most gyalog akartunk eljutni féltávig, a felvonó 1360 m magasan lévő középső állomásáig.
Gyönyörű napsütéses, tiszta időre ébredtünk ezen a reggelen, ilyen még nem is volt egyik nap sem az egész hét alatt, de örömünk nem tarthatott sokáig, mert hamar kezdett felhősödni. Miután elindultunk a Kasprowy Wierchre vezető úton - mely Kuźnicéből indul -, gyorsan kezdtek gyülekezni a felhők, majd pillanatok alatt beborult, és aztán elkezdett esni is, majd zuhogni. Így nagy bánatunkra vissza kellett fordulnunk, pedig már nem voltunk messze a kitűzött célig - a felvonó középső állomásáig -, mert onnan állítólag nagyon szép már a kilátás.
Ameddig eljutottunk az is nagyon szép volt, nagy részt a Bystra-patak mentén, a felvonó alatt. Ebből látható itt néhány szép felvétel....

A felvételek 2020. július 26-án készültek.


Elindultunk Kuźnicéből...

A felvonó kötélpályája alatt halad az út



A felvonó kabinja...



Előbukkan a Bystra-patak....

Nagyon tetszett a patak sok kisebb-nagyobb vízesése...





















Olyan robajjal jött le a víz, hogy szinte "porzott"




Itt már kezdett lógni nem csak a felvonó, de az eső lába is...


Sajnos nem tudtunk eljutni a tervezett célig, mert megjött az eső,
és már lépni is alig tudtunk a csúszós köveken, így vissza kellett fordulnunk Kuźnicébe


Ráközelítve a a felvonó középső állomására. Idáig még lett volna egy kis táv...



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a sok kis patakokkal vízeséssel teli kirándulóhely kár hogy megzavart az eső benneteket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Éva! Mi is nagyon sajnáltuk, hogy nem tudtunk tovább, mert nagyon szép volt a táj. De annak is örülni kellett, hogy épségben le tudtunk jönni a hegyről, mert már csúsztak a kövek a hosszan tartó esőtől 😣

      Törlés