2018. január 11., csütörtök

Erdei vonatozás Pálházától Kőkapuig - Nyaralás a Zemplénben, 2017. szeptember 9-15.


Nyaralásunk ötödik napján a zempléni hegyek közötti kisvasúton vonatoztunk, mely Pálházától Kőkapuig, illetve Rostallóig közlekedik.

A vonat Pálházától - Magyarország legkisebb városától - indul, ez az ország legrégebbi keskeny nyomtávú erdei kisvasútja. Károlyi István gróf kezdeményezésére épült meg és működik 1888-tól.
Kőkapu az utolsó előtti megálló, aztán tovább halad még a Rostallói megállóig. Itt a erdőn és a fákon kívül más látnivaló nincs, így visszasétáltunk Kőkapuig, a kellemes, nyugodt erdőben, egy kb. 15 perces sétával. 
Kőkapunál annál több látnivaló várt. A Kőkapu Vadászkastély és Hotel, mellette áll a 16 magyar király fából faragott szobrából álló szoborcsoport, mely Sárossy Tibor szobrászművész alkotása, 2004-ből. Szintén tőle láthattuk a 2008-ban készített Hét vezér szobrát, mely a kőkapui vasúti megálló közelében áll. De kellemes sétákat tettünk a festői Kőkapui horgásztó körül és környékén. 

Aztán a következő vonattal visszamentünk Pálházára. De volt még időnk, így a napnak a hátralévő idejében ellátogattunk Füzérradványba, ahol a csodálatos Károlyi kastélyt és parkját néztük meg, illetve sétáltunk benne. Majd Bózsván a Kőbérc Étteremben elfogyasztottuk finom estebédünket, de ezek majd csak a következő sorozatban lesznek láthatóak....


A felvételek 2017. szeptember 13-án készültek.


Pálháza, a kisvasút végállomásának környéke...




Még üres a vonat, de hamarosan megtelik majd



Már jön a mozdony...


....s már indulunk is....













Megérkeztünk Kőkapura - a Kőkapui tó partján áll Diána, a vadászat istennőjének szobra,
mely szintén Sárossy Tibor alkotása, 2007-ből.



A Kőkapui horgásztó...












Visszafelé a Kőkapu Vadászkastély és Hotel felé...



A hotel mellett láthatjuk a magyar királyok szobrait...





A hotel épülete...



A Hét vezér szoborcsoportja...




Játszótér

A vasútállomás épülete

Már a vonaton ülünk, indulunk vissza Pálházára...





Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2 megjegyzés:

  1. A királyok neve fel van tüntetve a szobrokon?...Bár az is jó szórakozás,hogy kitaláljuk valamely a személyre vonatkozó jellegzetesség alapján, amit a művész feltüntetett...? Üdv.Juju

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudjuk, mert egész közel nem mentünk a szobrokhoz. De talán igen... :-)

      Törlés