2013. november 23., szombat

Séta Késmárkon - Nyaralás Bialy Dunajecben, a lengyel Tátrában, 2013 július 22-27.


A lengyel Tátrában töltött pár napunk hamar elszállt, de a hazaút is tartogatott még egy-két szép órát. Először Késmárkon álltunk meg, ahol rövid sétát tettünk a belvárosban és a Thököly várnál, majd ezt követően Lőcsén is, de ez már egy következő sorozat lesz....

A felvételek 2013. július 27-én készültek.


Az Új Evangélikus templom

1898-ban épült, Theophil Hansen, bécsi építész tervei szerint, újbizánci sílusban



Az evangélikus fatemplom 1690 és 1717 között épült, vasszögek nélkül, mivel a császári rendelet csak fából ácsolt templomot engedélyezett a protestánsoknak.

A két templom egymás mellett


A városháza - 1541-1553 között reneszánsz stílusban épült. A XVIII. században copf stílusban renoválták.

A második emelet 1922-ben készült, tornya barokk.


Késmárki utcarészletek...









A vár bejárata

A vár fala

A várudvar



Ismét a bejárat

A Thököly vár címere a bejárata felett

A vár 1190-ben apácazárdának épült. Az évszazadok folyamán volt a keresztes lovagoké, a huszitáké és a Zápolyai családé. A Thököly család birtokába 1579-ben került.

A várral szemben. A házak mögött a Tátra vonulata látszik.

A vár külső, a bejárattól balra eső része

A távolban ismét a Tátra csúcsai


Még egy utolsó pillantás a várra

Indulunk visszafelé








Már elhagytuk Késmárkot, megyünk Lőcse felé

A háttérben ismét a Tátra látszik



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2013. november 12., kedd

Lanovkával a Kasprowy Wierchre - Nyaralás Bialy Dunajecben, a lengyel Tátrában, 2013 július 22-27.


A Tátrában töltött utolsó napunkon - mely az összes közül talán a legszebb volt -, az 1987 m magas Kasprowy Wierchre, a Gáspár-csúcsra kirándultunk. A felvonó a Zakopanéhoz tartozó Kuznicéből indul, 1030 m magasról, és egy átszállás után 1959 m magasra szállítja a turistákat. 
Korán reggel indultunk, de mire Kuznicébe értünk, már hosszú sor kígyózott a felvonó előtt. Aztán a 20-21 fokos napsütésben mindössze 5 óra 20 perc várakozás és sorban állás után mi is beszállhattunk a 30 fős kabinba, és 20 perc alatt meg is tettük a kb. 1 km-es szintkülönbséget.
Fent gyönyörű napos idő, tizenegy-pár fokos kellemes hőmérséklet fogadott minket. A kilátás gyönyörű volt minden irányban, de szavak helyett beszéljenek a képek....

A felvételek 2013. július 26-án készültek.


A kabinok jöttek-mentek, mi pedig csak vártunk és vártunk.....

A felvonó alsó állomása, előtte a várakozók hosszú sora

A sor vége nem is látszik

Végre mi is beszálltunk


Már alattunk vannak a magas fenyők


Visszatekintve

Szemből jövő kabin



Már a kabinból is csodálatos volt a kilátás

Az átszálló állomás


Már alattunk az állomás







Feltűnik a fenti állomás



Kiszállás....


Indulunk gyalogos túránkra


Háttérben a felső állomás

Tengerszemek a távolban



Az állomás felett a csillagvizsgáló áll


Körpanoráma (kattintással nagy lesz a kép)


Ezen a gerincen mentünk egy darabig











Ismét a tengerszemek






A szikla tetején egy menyasszonyt fényképeztek


Kis pihenők....


Kettesben






Visszafelé, a csillagvizsgáló felé





Magasan





Ismét a felvonó állomása



Panoráma a csillagvizsgáló felől

Sajnos már lefelé

Visszaérkeztünk....



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés: